Az volna a jó világ, ha új Csurka-darabnak tapsolhatna a közönség, de itt még nem tart a fiatal, alig több mint húszéves magyar demokrácia, egyelőre be kell érnünk a felújításokkal. A Karinthy Színházban az Eredeti helyszín című darabra zarándokolhat a közönség, eredeti a szöveg is, nem okoz csalódást. Még úgy sem, hogy akár megfontolandó is lehet Tarján Tamás vélekedése, aki szerint „A Karinthy Színház bemutatójának egy dramaturg finanszírozása nem tett volna rosszat.” (A mondat a Kultura.hu-n olvasható.)

A retro az legyen retro, ahogy a krumplileves is legyen krumplileves. A Csurka-darab dacol az idővel, ahogy sokan – de nem elegen – dacoltak a múlt század ateista kultúrpápájával. A színházi előadás arról szól, hogyan forgatnak – forgattak – filmet 1970 tájékán. A stáb alig fér el a színpadon, s bár igaz, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, de ez a közhelyes kifejezés sok jó színészre már aligha igaz. Mert Böhm György rendezésében a játszó személyek túl sokszor képeznek forgalmi akadályt egymás számára, nincs előre és hátra, csak oldalra kerülgetve lehet közlekedni a színen, a színpadon. Adott egy makulátlanul tehetségtelen rendező, aki képtelen a színészt segítő instrukciók megfogalmazására, konkrét utasítások helyett zavaros színház-esztétikai fejtegetésekkel traktálja színészeit s persze a nézőket is. Utóbbiak jót derülhetnek alkalmatlanságán, ám a játszó személyek hol lesajnálják, hol meg föllázadnak, s követelik azt a tehetséges, fiatal segédrendezőt, akivel korábban is jól tudtak dolgozni.

Az első részt Zsurzs Kati viszi a hátán, mozdulat- és hangsúlydebattőr, virtuóz módon szállítja azt a színésznőt, aki mindenre képes reagálni, ha megbízzák vele. Humora eleven, minden mondata él, elkeseredettsége mögé rejti az egyik Örömanyát. A másik Örömanya Egri Márta, ő keményebb eszközökkel lép fel a tehetségtelenség ellen, komolyan veszi saját komolyságát, retroretiküljét el nem engedné, abban vannak az úgynevezett értékei, itt meg ugye, lopnak.

Mertz Tibor tehetségesen adja a tehetségtelen rendezőt, nem könnyű a dolga: egyszerre diktátor és infantilis, a színpadon lévők számára elviselhetetlen, a nézőtérről inkább.

A második részben végre előtűnik Szerdahelyi Kis (Sághy Tamás), a hőn áhított lelkes, dinamikus, a színészek nyelvén értő segédrendező, úgy tűnik, mégiscsak lesz itt filmforgatás. Sághy képes arra, hogy lendületével Zsurzs Kati után újra átmozgassa az előadást – és persze a nézők figyelmét is –, időnként mintha a fiatal Cserhalmi György vásottságát, vagányságát is felidézné, hogy aztán eljusson saját sorsa reménytelenségének belátásáig, beáll a sorba, „elhatároztatott, hogy gazember lesz”, mert mi más lehetne…

Elfogadja a kompromisszumokra épülő hierarchikus világot, ez egy komédián belül ritkán megtapasztalható tragikus fordulat, erről szól igazán Csurka darabja. Meg Böröczker elvtársról, aki élet-halál, továbbra is a filmgyártás ura Balikó Tamás karakteres megformálásában.

Kicsi színpad, kis nézőtér, nagy siker.

Forrás: Magyar Hírlap