Történelemhamisítás
Brad
Pitt produkciója hozta a fegyvereket egy filmforgatás ürügyén. A
rendvédelmis bohócok az MSZP segítségével összeszervezték a tömeget az
Erzsébet híd lábához, ha nem is az ígért milliónyi mennyiségben, de
legalább tízezres nagyságrendben. Fegyvert itt is lehetett feltételezni,
valamint idegen erőket is. A háttérben ott ágált a Jobbik, amelynek
jelentéktelen tömegei azonnal kiegészülhettek volna gárdistákkal és
félkatonai beszervezettekkel, így, ha a Fidesz akár Orbánnal, akár Orbán
nélkül befekszik a katlan közepébe, a szokásos Astoria előtti térbe,
könnyűszerrel előhívható lett volna a 2006-os helyzet fordítottja,
amelyben a kormány rendőrségének, kommandósainak kellett volna, ha
másként nem megy, erőszak alkalmazásával fenntartani a rendet. Vagy ha
kell, visszalőnie. Akár utcai harcokig is mérgesedhetett volna a
helyzet. A kormány vert helyzetbe került volna, még az új alkotmány
életbe lépése előtt. Kétségessé vált volna az igen sok elkerülhetetlen
nehezítést tartalmazó költségvetés elfogadása. A kudarc nyomán belső
bomlás indulhatott volna meg a Fideszben. Megbukhatott volna a
kétharmados rendszer.
Nyilvánvaló,
hogy az elhárítás, a titkosszolgálat megbízható információkat szerzett a
készülődésről. Haladéktalanul rátette a kezét az amerikai fegyverekre,
végigszálazta a rendvédelmisek kapcsolatrendszerét és kinyomozta a
rejtett, de nyilvánvaló célokat. A kormány előtt két út állt, vagy erős
előbiztosítással korlátok között tartja a támadni készülőket, vagy kitér
az útból. A kormány ez utóbbit választotta, azt hiszem, helyesen. Nem
rendezett központi ünnepséget, hanem mindegyik lehetséges vezérszónokát
messzi világrészekre küldte – államügyben. Kövér László házelnök,
oldalára csatolva Balczó Zoltán Jobbikos alelnököt, Dél-Amerikába
utazott, fontos tárgyalásokra. Semjén Zsolt, a KDNP-s
miniszterelnök-helyettes mint az egyik lehetséges ünnepi szónok,
Ausztráliában talált hirtelen megoldani valót, Orbán Viktor pedig
Brüsszelbe ment. Az övé volt a legigazoltabb távollét, és ő ráadásul a
tévéken és a rádiókon keresztül állandóan jelen volt. Igen fontos
elemzéseket küldött haza, bátor és az ünnepbe illő magyar nemzeti
állásfoglalásokat tett.
De nem volt itthon mint céltábla.
Mindössze
két magas rangú felelős vezető maradt itthon, Schmitt Pál, a
köztársaság elnöke és Lázár János frakcióvezető. Schmitt elmondta eddigi
működése legtartalmasabb ünnepi beszédét, kiegyensúlyozottan és
méltósággal, Lázár János pedig városában, Hódmezővásárhelyen tartott
száz székely állampolgársági esküt tevő jelenlétében forradalmi
megemlékezést. Az ország tehát nem volt gazdátlan.
A
biztonság legfőbb őre, Pintér Sándor belügyminiszter, akinek apparátusa
a legfontosabb információkat szállította, nyilvánvalóan a monitorok
előtt ült és a fogukat csikorgató, hoppon maradt rendszerbuktatók
mozgásait figyelte. Ezek nyomban be is jelentették, hogy az akciót
március 15-én megismétlik, de azt még meg kell élniük. Az MSZP és a
legengesztelhetetlenebb SZDSZ liberalizmus által támogatott rendvédelmi
front arcvonalán máris láthatók komoly törések, mert mást és másképp
képzelnek el a drogosok, és mást a jogállamiaskodók, mást a melegek, és
mást az öreg bolsik. Csak Orbán megbuktatásában vagy kilövésében vannak
közös nevezőn.
Ennyire
erős hatalmi küzdelem, ennyire vérre menő követelőzés, ennyire „ez a
harc lesz a végső”-jellegű támadás a rendszerváltás korszakában nem volt
tapasztalható. Az átmentés, a privatizáció révén a külföldi tőke mögé
bújás és a kiárusítás jól sikerült a régi elitnek, különösen a
KISZ-vezetőknek, nem bánták a korlátlan politikai hatalom elvesztését,
mert kaptak cserébe gazdasági hatalmat. Most azonban éppen arról van
szó, hogy ez a gazdasági hatalom és ennek az elitnek összes privilégiuma
elvész. Ezek a privilégiumok két forrásból táplálkoznak: a nagytőke és a
bankok korlátlan kiszolgálásából és az elit nagy részénél faji
privilégiumokból. A holokauszt áldozata mivoltból, akár még élő
áldozatról van szó, akár leszármazottról. Szoros anyagi függősége van
ennek az elitnek azokhoz a kifizető helyekhez, amelyeket a Soros
Alapítvány hozott létre és a kiszolgált bankok táplálnak, és ez most a
bankok ellen felvett harcok és elszámoltatások miatt alapjaiban került
veszélybe. Vége felé közeledik a hamis rendszerváltás és a hamis
történelem rendszere. Ugyanakkor a kormányoldalon iszonyúak a gondok,
nagy a pénztelenség és fojtogat a működésképtelenség. Ha most nem tudják
megbuktatni Orbánt és rendszerét, amikor összeurópai válság és
recesszió van, akkor nekik befellegzett. Ez sorsszerű drámai helyzet,
amikor nem szándékok és egyéni elhatározások, hanem feloldhatatlan
érdekellentétek vezérlik a szembenállást. Annak az ávós gyökerű gazdag
elitnek, amelyik 1945-től kezdve szovjet segítséggel felszámolta a
történelmi vezetőosztályt, nincs más választása, mint megtámadni és
szétrombolni a választásokon győztes kétharmadosságot, a nemzetállam
újrateremtőit, és ha kell, megölni vagy megöletni vezetőjét, vezetőit.
Mint azt itt már korábban megírtuk, a Népszabadság
főszerkesztő-helyettese, az Amerikából kellő kiképzés után hazajött
Horváth elvtárs a „talpig becsületes Brutus” döfésére spekulál, aki majd
Julius Caesar bordái közé mélyeszti a vasat.
Ez
itt most nem választási küzdelem, arról csak beszélnek. Szabad, tiszta
választáson semmi esélyük a hatalmat visszaszerezni, ezt ők pontosan
tudják. Itt most buktatni kell. Bolsevista eszközökkel, puccsal, akár
idegen zsoldosokkal és az anyagi nehézségek miatt támadt
elégedetlenséggel. A körülmények azonban egészen mások, mint a
rendszerváltás idején voltak. Akkor a liberalizmus belső hullafoltjai
már ugyan kiütköztek, a belső elemzés, a filozófia ezeket ott már
feltárta, de a hatalmi szerkezet még erős volt és vetélytárs nélküli, és
itt, Közép-Európában mindent el lehetett fedni a szovjet rendszer
retteneteivel. Nyugati kapitalizmus és liberalizmus és szovjet
szocializmus közötti választáson a népek habozás nélkül döntöttek. Ma
azonban maga a liberális piacgazdaság és egész hatalmi rendszere van
végvonaglásban, és sokféle támogatást képes nyújtani a magyarországi
komprádor elitnek – fegyvert, fenyegetést, leminősítést,
Cohn-Bendit-félét –, de erkölcsit nem. Ez pedig azt jelenti, hogy ennek
az anyagilag privilegizált elitnek nem lesz már többé soha
félrevezetésen, elhitetéseken alapuló tömegtámogatása. Ez az elit
elvesztette legfőbb bázisát, a tömegtársadalmat. A tömeg ma közönyös,
semmilyen irányba nem mozdítható, szerzett jogai soha nem is voltak,
tehát nem lehet elvesztésért mozgósítani. Az elit tehát csak egy
bolsevik mintájú, jól szervezett puccsban bízhat. Az első kísérlet most
bukott meg.
Fel kell tehát készülni további kísérletekre. Mert mindenre lehet számítani, de arra nem, hogy feladják.
Forrás: MIÉP
|