Levél Dörner Györgyhöz

Megtisztelő, hogy az elmúlt napokban Pozsgai Zsolttal több esetben is jártatok színházunkban –gondolom – ismerkedni repertoárunkkal. Természetesen minden esetben biztosítottuk/ biztosítjuk részetekre az Új Színház szabott árú szakmai belépőit.

Viszont.

A társulatunkból többen jelezték, hogy a színfalak mögött jelenlétetek zavaró, ezért kérlek benneteket, hogy az előadások szünetében és utána, lehetőleg ne „látogassátok” színházunk szolgálati területeit. Esetleges gratulációtokat telefonon, e-mailban, vagy esemesben tegyétek meg.

Ez természetesen kérés és nem tiltás!

Gondolom, - mint színházi emberek – megértitek a társulatunkra nehezedő súlyt, megértitek színészeink és műszakunk kiszolgáltatottságát, megértitek továbbá, hogy biztosítanunk kell az elkövetkező hónapok nyugodt és zavarmentes munkáját ebben az igen feszült, ellentmondásos, zavaros időszakban.

Köszönettel

Márta István ügyv. ig.

Új Színház

Bp. 2011. nov. 2.

Nem is tudom, mi tetszik legjobban ebben a levélben. Talán mégis az új bekezdés, a „Viszont”. Ez nemcsak Freud-i értelemben, hanem általános igazgatói minőségben, sőt akár katedrán állva is élvezhető. Ott áll egy bizonyos igazgató bácsi a katedrán, kissé fékezett indulattal a nebulók gazembersége miatt és nádpálcájával az asztalra csap:

Viszont

Most már nem fékezi magát tovább. Jönnek körmösök, ha kell. Ez gyönyörű. Társadalmi értelemben azonban szomorú, ugyanis erre a Viszont – lélekre már tizenhárom év óta és most még néhány hónapig egy intézmény vezetése, egy színház van bízva – viszont ő ennek csak így, mint újbekezdés- viszont – tud megfelelni. Vagyis sehogy.

Azután megkéri a színház kinevezett igazgatóját egy színészt, és társát a rendezőt és írót, hogy ne „látogassák” - igen ezt valamilyen szintén rejtelmes, bicsaklásos okból idézőjelbe teszi Márta – a színháza szolgálati területeit. Ne menjenek be az öltözőbe a kollégákhoz hátbaveregetni őket, egy kézfogásra, puszira, azokhoz, akikkel helyt-helyt együtt dolgoztak, akiknek ez a megnyilvánulás, függetlenül a politikai helyzettől és Márta idegállapotától jólesik.

Ez a Márta viszont bicsaklásos ember. Igencsak pszichológiai kezelésekre kellene járnia, hogy kibeszélje magából ezeket a kisebbrendűségeket. Mert ezek azok. Egy kétségbeesett, a vele történteket feldolgozni nem tudó ember, magával és a helyzetével való kilátástalan, de fel nem adható, kisebbrendűségből fakadó harca ez. Mulatok rajta, de sajnálom is.