Történelemhamisítás
Balliberális
körök Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordultak, hogy ne engedje
Károlyi Mihály szobrát eltávolítani az Országház környezetéből, mert
mégiscsak ő volt az első magyar köztársaság elnöke. Ilyenformán Schmitt
Pál előde. Ez a mai köztársaság aljas célzatú káromlása, mondhatnók:
Hazakáromlás.
Indíttatva
érzem magam a határozott állásfoglalásra. Évek óta írom Sorskérdésünk
sorsa című történelmi dokumentumregényem, Alekszandr Szolzsenyicin
hasonló módszerrel írt világmagyarázatainak lenyűgöző hatása alatt, s
ebben a bécsi Rothschild által kierőszakolt sakter felmentő ítélet,
Tisza Kálmán pénzszűke miatti lefekvésének a következményeit, a zsidó
akarat előtti lefekvés következményeit tárgyalom. Mégpedig Tisza
Istvánnak éppen ezen a napon, a reformáció napján történt megöléséig.
Ebben a munkafolyamatban szükségszerűen meg kellett ismernem Károlyi
Mihály szerepét és egyéniségét, az őt körülvevő emberek kilétét, a
befolyásukat a grófra, és a céljaikat, amelyeket maradéktalanul tudtak
érvényesíteni az akarat-gyenge emberrel szemben.
Ezek
alapján elöljáróban teljes meggyőződéssel kijelentem: gróf Károlyi
Mihály a magyar történelem egyik legaljasabb, leggátlástalanabb, gyáva
és ráadásul tehetségtelen eszközembere volt, aki élete végső szakaszában
eljutott a bolsevizmusig és ráadásul a KGB elődének beépített embere
lett. Szobrának semmi keresnivalója nincs az Országház környékén, sőt
ezt a szobrot minden további nélkül a cigány színesfémgyűjtők kezére
kell adni.
A
bizonyítás mindegyik eleme tényekből és feltárt adatokból áll. Ezek
rendszerint szándékosan elhallgatott adatok és elemzések. Sokszor csak
szerencsével lehet hozzájuk jutni.
Károlyinak
a Tisza Istvánhoz való viszonyával szükséges kezdeni. Károlyi kóros
kisebbrendűségben szenvedett. Gyűlölte, félte és irigyelte Tiszát, aki
minden tekintetben felette állt. Még fizikailag is. Életük során kétszer
párbajoztak, a kor úri szokása szerint és Tisza mindkétszer könnyedén
elpáholta, megkardlapozta Károlyit, míg maga sértetlen maradt.
Károlyi
már 1917-ben, valamikor az amerikai hadbalépés bejelentése és a
bolsevik forradalom, illetve előzménye, a Kerenszkíj köztársaság
felállása idején kijelentette az országgyűlésben, hogy „mi már az
antanttal vagyunk”. Vagyis az ellenséggel. Ezt nyilvánvalóan tanácsadói
köre, Jászi–Jakubovics Oszkár, Bíró–Blau Lajos, báró Hatvany–Deutsch
Lajos és Kunfi–Kronfeld Zsigmond ajánlására tette, megnyitva ezzel a
hazaárulás máig tartó folyamát. Mert vizsgálat tárgyává tehető ugyan,
hogy helyesek-e valamely nemzet háborús céljai, de akkor az ellenség
oldalára állni, amikor a magyarság, a nép a frontokon vérzik, iszonyú
szenvedések közepett szinte behunyt szemmel tanúsít emberfeletti
hősiességet, és a háború kimenetele még kétesélyes olyan árulás, amely
halált érdemelt volna. Ezzel szemben Tisza ellen követtettek el
merényletet az Országházban, de a megbízott alak nem találta el a
házelnököt. A golyó helye ma is ott van a pulpitus oldalában. Amikor
1918-ban Károlyit Károly király kinevezte miniszterelnöknek, a merénylőt
kiszabadították és ünnepelték. De a lényeges nem ez, hanem az árulás. A
nemzetből kiválik egy rész – egyébként törpe kisebbség –, és az
ellenség oldalára áll. Megtagadva azt a történelmi folytonosságot, amely
óriási előnyökhöz, emancipációhoz és a hatalomban részességhez
juttatta. Ezen felül megtagadva azt az 1914-ben tanúsított sajtóbeli
háborúpártiságot, amely segített a magyar bakák százezreit a frontokra
küldeni.
Ez
a különállás és az ellenséggel tartás máig tart. A harmincas évek
derekán és végén nem volt vitás, hogy a békefront, az úgynevezett
Népfront a kommunisták vezetésével a szovjet bolsevizmus magyarországi
szervezése, és belső bomlasztó erő. Ezzel a Népfronttal szemben Horthyék
ugyanolyan elnéző magatartást tanúsítottak, mint a liberális Tisza a
Galilei körrel és más bomlasztó szervezetekkel szemben. Hogy aztán
diktátorsággal és fasisztasággal legyen megvádolva a Horthy rendszer és
önkényeskedéssel, diktátorsággal Tisza István. A helyzetek kísértetiesen
rímelnek egymásra.
A
Horthy-kormány a németek kielégítése céljából a zsidóságot korlátozó
zsidótörvényeket terjesztett az országgyűlés elé, s ezeket a törvényeket
az alsó és felsőház meghozta. Ennek fejében a németek és az olaszok
meghozták az első és a második bécsi döntést, és ezek fejében a
magyarság visszakapta az elcsatolt területek magyarlakta területeit. A
nemzet öröme leírhatatlan volt, de kerültek gondolkodók, akik a veszélyt
is látták. Például Németh László és Szabó Dezső. Ezeket a döntéseket a
nyugati hatalmak is tudomásul vették és a magyarországi zsidóság élhette
korlátozásokkal kerített életét, élete és vagyona biztonságban volt és
ha úgy tetszett, kijátszhatta a törvényeket. Szálasi Ferenc volt
börtönben. Horthy a népi írók ellen indított pereket és többüket
fogházra is ítélte. A kommunista ügynököket azonban, ha elkapták,
kivégezték.
A
háború végén a magyarság zöme szovjet megszállást élt át, nők
megerőszakolását, falvak és városok kifosztását, üzemek leszerelését,
emberek csordaként fogságba hajtását; jóvátételt fizetett, a kisebbségi
rész pedig felszabadult és beült a teljhatalomba. És elkezdett
vérengzeni.
A
szétállás 1956 leverése után, némileg zavarosabban megismétlődött.
Fejes Endre Vonó Ignác nevű címadó hőse, a Madách Színházban bemutatott
dráma főhőse mindenesetre megköszöni a szovjeteknek, hogy másodszor is
felszabadították – a magyar uralom alól. Ma pedig a törpe kisebbség
bank- és bankárpárti és meg akarja dönteni a teljesen szabályosan
megszerzett kétharmados hatalmat, mégpedig, mert másként nem megy,
erőszakos eszközökkel. És rágalmazással.
Ez
az erőszakos megdöntési kísérlet ugyanazokon a lábakon áll, mint a
kommunista és a Jászi-féle radikális bécsi emigráció Horthy-ellenessége.
Kun Béla Moszkvába ment és vérengző krími népbiztos lett, Jászi Oszkár
pedig bejárta a trianoni döntés után az összes kisantant fővárost,
Horthy-ellenes támogatást kunyerálva és egy közös – akár katonai –
megszállást szervezve. Aki nem veszi észre a Jászi- féle Horthy-ellenes
kisantant-házalás és a mai kétharmados törvényesség elleni külföldről is
szervezett támadások közös nemzetellenességét, elfogultságát, az
önmagát csapja be. A borzasztó anyagi nehézségek között kormányzó
Orbán-ellenesség és a húszas évek Horthy- ellenessége közötti azonosság
Károlyi 1917-es kijelentésével kezdődött. Ő érzett és tartott először a
nemzet ellenségeivel. Tanácsadója már akkor Jászi volt.
De
álljunk elő a tényekkel: 1921. szeptember 4-én, a nyugat-magyarországi
önvédelem idején, amelynek végpontján a „hűség városa”, Sopron egy
népszavazással magyar marad, Jászi ismét megjelenik Belgrádban és egy
jugoszláv politikusnak nyíltan elmondja, hogy a kisantant külpolitikáját
a Horthy-rendszerrel szemben nem tartja elég erélyesnek és
határozottnak. Szeptember 18-án pedig nyílt levelet intéz Avarescu román
miniszterelnökhöz abból az alkalomból, hogy a román bíróság
Kolozsvárott magyar összeesküvési perben ítélkezett. Ezeket az
elítélteket Budapestről vezették félre, állítja, ennél fogva a román
kormány inkább Budapesttel számoljon le. A trianoni béke alapján
kényszerítse ki, szólítja fel Avarescut, hogy Magyarország demokratikus
országgá alakuljon át, mert hiszen elsősorban Romániától függ, hogy
nemzetközi nyomásgyakorlások alkalmaztassanak.
Ugyanez
évben, október 1-én a harmadik állam, Csehszlovákia külügyminiszterét
szólítja meg a részben cseh pénzen megjelenő újságjában, a „Bécsi Magyar
Újságban”. „Szinte kétségbeejtő, hogy két évi publicisztikai és
informativ munkával lehetetlen volt az elemi igazságokat megértetni a
külföldi, ú.n. demokratikus közvéleménnyel. Politikai, szociológiai és
tömeglélektani elemzéseink a legcsekélyebb benyomást sem gyakorolták az
antant vezető köreire. Arról van szó, hogy Közép-Európában demokrácia
vagy fehér bolsevizmus legyen-e. Soha államférfi felelősségteljesebb
helyzetben nem volt úgy hazája, mint az európai demokrácia fóruma előtt,
mint Benes miniszterelnök, a Duna-medence ezidő szerinti kancellárja,
ezekben a válságos napokban.”
Ehhez
nem kell kommentár. A magyarellenes és Nagy-Magyarország
feldarabolásában elsőrendűen bűnös Benest így csak egy hazaáruló
magasztalhatja fel. A kisantant által létrehozott új magyar köztársaság
elnökének természetesen Károlyit gondolta. És Károlyi is erre várt. Ma
bőségesen állnak rendelkezésre a Benes kancellár helyébe léptethető
nevek, a Cohn-Benditek és a többiek és az engesztelhetetlen gyűlölet is
közös, amellyel Jásziék a Horthy-rendszert, a mai rendvédelmi és
SZDSZ-es Jászik pedig az Orbán-rendszert illetik.
A
nyugati hatalmak akkor már elismerték a roppant nehéz körülmények
között rendet teremtő Horthy-rendszer teljesítményeit. Korlátok között
tartották, de nem tudtak és nem is akartak nála jobbat. Ma ennél sokkal
jobb a helyzet, mert Magyarországnak kezd némi tekintélye támadni. A mai
Jászik elkeseredett dühét ez csak fokozza.
Ne
bízzuk el azonban magunkat! Az október 31-i esti tévéhíradó, a
közszolgálati tévé híradója közvetítette a Tisza István Emlékbizottság
évforulós megemlékezését a Róheim villából, ahol a grófot 1918. okbóber
31-én megölték. A közvetítésben láthattuk és hallhattuk Kövér Lászlót,
amint méltatta Tisza Istvánt mint nagyformátumú államférfit. A
közszolgálati tévé ezután azzal az általános szöveggel zárta az adását,
hogy „Tiszát ezen a napon a házba betört katonák, mivel őt tették
felelőssé a háborúért, megölték.” Vagyis a magyar közszolgálati
televízió, akármit mondanak is a politikusok, meg az emlékbizottság
tagjai a helyszínen, azt az ócska általánosságot, azt a
történelemhamisítást adja a nagyközönség tudtára, amelyet Tisza valódi
gyilkosai és a Jásziék agyaltak ki. Nem vesz tudomást arról, hogy
lezajlott egy Tisza-per, amely feltárta, hogy a gyilkosságot a közvetlen
Károlyi-körből, a katonatanácsból és a Nemzeti Tanácsból szervezte
Kéri-Krammer Pál és az egyik végrehajtó, aki még dicsekedett is ezzel, a
későbbi hadügyi népbiztos, a Népszava újságírója, Pogány-Schwarc József
volt. Úgy és akkor lőttek szuronyos puskájukból Tiszába, amikor annak
testét még részben felesége és unokahúga igyekezett eltakarni előlük,
ennek következtében gróf Almásy Denise, Tisza unokahúga az arcán meg is
sebesült.
Nem
értjük, miért ragaszkodik a liberális történelemhamisításhoz a
közszolgálati televízió. Talán Károlyi és Károlyiék védelmében? Pogány
Józsefet azért nem lehetett elítélni, mert Bécsbe menekült és az akkori
bécsi baloldali, zsidó vezetésű kormány nem adta ki. Ezek tények, miért
kell ezeket ma takargatni?
De
menjünk tovább, nézzük meg szintén dokumentumok alapján Károlyinak, a
miniszterelnöknek, majd a köztársaság elnökének az anyagiakhoz való
viszonyát, a pénzhez való viszonyát! Mi volt a miniszterelnök első
rendelkezése? Nos, Károlyi először a pénzre gondolt a fejlemények hatása
alatt. Miniszterelnöksége első munkanapján november 4-én évi
negyvenezer koronáról 200 ezer koronára emelte az úgynevezett
rendelkezési alapot. Ez az országgyűlés határozata által már évtizedek
óta változatlan összeg állt a miniszterelnökség rendelkezésére,
különböző juttatásokra, segélyekre, propaganda költségekre,
természetesen szigorú elszámolás terhe mellett. Wekerle Sándor, a
leváltott miniszterelnök még betartotta. Károlyi a kétszázezerből
mindjárt kiutalt 100 ezret Linder Bélának, a részeges Gh-s tisztnek, aki
hadügyminiszterként nem akart többé katonát látni és ezzel megnyitotta
az utat románoknak, cseheknek Erdély és a Felvidék megszállásához. A
többiből elsőként a saját inasa, bizonyos Simonyi Henry jelentkezett már
korán reggel egy csinos kis összegért, amit ki is fizettek neki. Mivel
így a rendelkezési alap igen hamar kifújt, novemberben Károlyi újabb
emelésre határozta el magát, s novemberben már egymillió koronára nőtt a
rendelkezési alap. De ez is hamar elfogyott, ezért decemberben újabb l
milliós kasszába nyúlás következett. Károlyi ki-lenc hét alatt 3.266.000
koronát rabolt ki az államkasszából.
Nagyobbik
részét természetesen saját magának és legjobb embereinek. Linder
jutalmazása csak az elsőséggel dicsekedhet, nála háromszor is többet
kapott a Tisza gyilkosság megszervezője, Kéri-Krammer Pál. Már
novemberben kiküldték őt ugyanis Svájcba, valószínűleg az ott élő
bolsevikokkal való egyeztetés céljából, és természetesen jutalomként,
meg, hogy ne legyen itthon szem előtt. Erre a célra, költségeire egy
budapesti zsidó bankár, a Magyar Bank elnöke 100 ezer svájci frankját
ajánlotta fel neki, amelynek akkori ellenértéke 299 ezer korona volt,
amit januárban utaltak át a Magyar Banknak és elnökének. A másik
gyilkos, Dobó István szerényebb összegekhez jutott, mindössze kétszer
tízezer koronához, s a második felvétele után nyomtalanul eltűnt.
Állítólag tengerész volt. A perben is távollétében ítélkeztek felőle.
El
csak a harmadik puskás embert, Sztanykovszki Tibort ítélték, mégpedig
18 évi fegyházra, amit maradéktalanul le is ült. A magát a gyilkosság
idején egyetemi hallgatónak mondó fiatalember az aszódi nevelőintézetben
kapott állást a Rákosi-korban és már mint vezető jelentkezett a
központi pártbizottságnál fizetésemelésért és majdan nyugdíj
kiegészítésért, éppen arra való hivatkozással, hogy ő volt az egyik
ítéletvégrehajtó, és ezért megszenvedett Horthy börtönében. Az MSZMP
központi bizottsága méltányolta a kérést. Sztanykovszki Károlyi
rendelkezési alapjából egy vasat se kapott. Kéri Pált életfogytiglanra
ítélte a bíróság, de 1922-ben orosz fogságban senyvedő magyar
katonatisztek fejében kicserélték és a Szovjetunióba szállították, ahol
szabadon élhetett volna az elkényeztetett pesti színházi újságíró, aki
tizenkét éves korában már egy cselédlánytól nemi betegséget kapott. A
mai Strauss-Kahn módra felajzott szexuális őrült Kérinek azonban nem
volt ínyére az orosz élet, és valahogy kijutott New Yorkba, és ott élte
le az életét jólétben. Sem Károlyival, sem a Nyugat című folyóirattal,
amelyben több írása is megjelent korábban, nem tartott kapcsolatot.
Összegezve:
Károlyi Mihály és köre semmilyen forradalmat nem hajtott végre, hanem
lopott csalt és hazudott és akarva-akaratlanul, de az utolsó hetekben
már tudatosan is előkészítője volt a Kun Béla–Szamuelly Tibor-féle
bolsevik zsidó rémuralomnak és annak ellenére, hogy gróf Tisza István
vérén kívül szándékosak kioltott élet nem bizonyítható rájuk, az egész
magyarságnak okozott kár tekintetében azonban semmi különbség nincs
köztük és utódaik, Kun Béláék között. Egyazon magyarellenes hazaáruló
rémuralom két szakasza voltak. Károlyi Mihályt ocsmány jellemtelenségben
senki sem múlta felül. Csak egy hosszan tartó, alapos, kiszámított
történelemhamisítás volt képes Károlyit egy úgynevezett őszirózsás
forradalom elindítójává felmagasztosítani. S mint bemutattuk,
korszakának, tevékenységének, hazaárulásának és egész köre
kártékonyságnak hiteles feltárását, egyetemi oktatását, a történelmi
tanulságok levonását még ma is nagy erők akadályozzák.
Szobra is azt érdemli, mint Sztaliné.
Forrás: MIÉP
|