Történelemhamisítás
Amikor
Görögországot más dél-európai országokkal együtt beemelték az EU-ba,
Görögország egy sajátságosan kommunistagyanús múlttal, de óriási
adottságokkal rendelkező szociálisan szegény, a kihasználhatóság
szempontjából azonban gazdag ország volt. Viharos előélete során volt
kommunista korszaka, majd olyan katonai diktatúrája is, amelyben a
kommunistáknak menekülniük kellett az országból. Ezeknek a menekülteknek
egy részét Magyarország fogadta be, akik itt hazára leltek, és ma is
itt élnek, és régen elfelejtették a kommunizmust. A bővítést végrehajtó
mag-országok vezetői pontosan tudták, mit kebeleznek be. Természetesen a
görög társadalom és a görög kormányzat is tudta, milyen üzletet köt és
ugyanolyan önző számításokkal, elhallgatásokkal ment bele az üzletbe,
mint amilyen hátsó szándékokkal, kizsákmányolási és hatalombővítési,
piacszerzési szándékokkal a bővítők bevették. Az EU tagság mindkét
félnek valamilyen rendszerváltást ígért, de nem változott semmi.
Hasonló
történt Spanyolországban és Portugáliában is. Az EU-tagság feltétele a
Franco-diktatúra királysággal és hirtelen kialakított demokráciával való
felváltása volt, amelyben a szocialista pártnak jutott az első kormány
és a volt fallangistáknak a bujkálás. A volt fallangistákat keményen
korlátozták, noha amíg uralmon voltak, nem tiltakozott ellenük
különösebben a spanyol nép. Portugáliában a Salazar-rendszernek kellett
nagyjából hasonló módon eltűnnie. Mindezek a változások a liberális
demokrácia és a piacgazdaság térhódítását, rendszerének erőszakos
kiterjesztését is jelentették, egyik sem belső akaratból valósult meg.
Ezekkel
a bővítésekkel létrejött a rendszerváltás rendszerének első köre, de
még nem látszott rajta a gyarmatosítás és a hamis történelem
terjesztésének nagy hazugsága.
A nagy hazugság a bővítés következő körében derült ki, Közép-Európában.
A
következő történelmi korszakban, a nyolcvanas évek végén, már erős USA
nyomásra megkezdődött a közép-európai országok bővítésre alkalmassá
tétele. Nagyjából hasonló módon kellett átadniuk a helyüket a volt
kommunista kormányoknak az újonnan alakult pártok kormányainak, és
kellett megkezdeniük az EU-tagságra alkalmassá válást. Mindent
privatizálni kellett és az államtól mindent el kellett venni. Ebben
Magyarország az élen járt.
Ez
volt a rendszerváltás rendszerének második köre, amely egyúttal azt az
angolszász célt is megvalósította, hogy a német egyesítéssel
megerősödő,és esetleg újra önállósodó Németországot körülfonják és
alaposan megterheljék.
Ez
volt a rendszerváltás rendszerének második köre, amely érintette a kis
balti államokat, de megtorpant Ukrajnában és részben Törökországban. A
rendszerváltás rendszere Közép-Európa beemelésével túlterhelte magát, és
válságból válságba hajszolódva megbukott. Ugyanaz történt vele, mint a
Szent Szövetség rendszerével, amely a magyar szabadságharcban dőlt meg,
és amelyet aztán már a Kiegyezéssel nem lehetett visszaállítani, és
amely azután a bismarcki Németország hatalmas megerősödéséhez vezetett.
Ezt aztán már csak világháborúval lehetett megsemmisíteni. Minden
másként történt akkor, de a bukás helye Közép-Európa volt.
Most
azonban a bukás helye Görögország, bár ez nem a teljes kép. A
rendszerváltás rendszere most is Magyarországon és Lengyelországban
bukott meg, ahol választási győzelmek, a nemzeti kétharmadosság buktatta
meg a hitel-kamat – a hitelből fizetett kamat – rendszerét. A bukás
azért Görögországban következett be, mert ott hajszolták túl a
globalokraták a hitellel való elborítást. Abban a Görögországban
ütközött ki a nagy képtelenség, amelyik talán a legtöbbet kapta ettől a
rendszertől. Most derül ki, hogy az a mérhetetlen mennyiségű pénz, amit a
görög üzletbe a bankok befektettek, voltaképpen semmilyen
rendszerváltozással sem járt. Görögországban semmilyen közmű nincs
privatizálva. Az állam kezében van a víz-gáz-közmű cégek mindegyike és
az állam, a tulajdonképpen szocialista állam a hatalmas hitelekből
klientúrát építget magának, és a tiltakozás most éppen azért erős, mert
ezek a kliensek lázadoznak. Most kezdődik – ha elkezdődik – az állami
cégek magánkézbe adása, nyilvánvalóan az idegen tőkéscsoportok számára.
Ha a magyarországi folyamatokkal hasonlítjuk össze a görögöt,
elképedhetünk. Itt már a rendszerváltás előtt megkezdődött a kiárusítás,
az állam teljes leszerelése, később az élelmiszer feldolgozó
vállalatok, a sajátos magyar termelési ágazatok tönkretétele, és miután a
Gyurcsány-kormány második ciklusában szinte minden magyar termelés
leállt, rákapcsoltak a mértéktelen eladósításra, és az országnak az IMF
jármába fogására. A rendszerváltás rendszerének tulajdonképpen itt
kellett volna megbuknia, de nem itt bukott meg, mert itt sikerült egy
minden nemzeti célkitűzéstől mentes gyarmati klienskormányt hosszú
ideig, nagy csalásokkal szolgálatban tartani. Az ezt felváltó
Fidesz-kormány pedig olyan képtelen hiányokkal, eszköztelenséggel és az
államcsőd állandó fenyegetésével találta és találja szembe magát,
amelyek nem teszik lehetővé a Papandreu- féle csődbe menekülést. Mert ha
itt bekövetkezik a csőd, akkor egyszer s mindenkorra bekövetkezik.
Ugyanígy, a lengyeleknek túl kellett élniük a Katynba repülő teljes
elitjük vesztét egy furcsa légibalesetben, és két jobboldali párt
vetélkedik a kormányhatalomért, a volt kommunisták teljes kiküszöbölése
mellett. A nyugat, a bankok, a befektetők egyik közép-európai rendszert
sem nézik jó szemmel.
Papandreu
nem egy Gyurcsány–Bajnai-féle IMF klienskormány feje, hanem egy görög
szocialista, akinek revolver van a kezében. Papandreu bukdácsol, túlél,
lemond és talpon marad, de nincs kiszolgáltatott helyzetben. Mindent
látott, mindent végigszámolt. A folyósított hitelek, a kibocsátott görög
állampapírok már régóta mindkét fél által tudottan
visszafizethetetlenek. A segélycsomag első részletei azonnal mentek a
bankokba. Most a bankok a fél adósságot leírnák, de Papandreunak ez
kevés. Ha ő csődbe megy, a rendszerváltás egész rendszere megbukott.
Szétesik az EU, megszűnik az euro. A görögöknek sokkal rosszabb dolguk
nem lehet. Forradalomféle is lehetséges. Akár ráébredtek már, akár nem, a
revolvert maguk a görögök tartják a kezükben.
Papandreut
most látszólag meghátrálásra kényszerítették a németek és a franciák,
és visszavonta népszavazási indítványát. De a revolver a kezében maradt,
túlélte a bizalmi szavazást, mert mindenki látja, hogy nem kliens,
hanem szuverén. Szerencséje, hogy ekkora méreteket öltött a görög
eladósítás és állatorvosi ló lett Görögországból. Minden bűn közös,
tudja, és a hitelezők is tudják. Ha én kilépek vagy kiszédülök, ti
bedőltök. És egy beláthatatlan világgazdasági és világpolitikai helyzet
keletkezik. Esetleg senki nem törleszt többet és nem is fizet kamatot.
Görögország szerencséje és tragédiája a hitelezés. A hitelező bankoknak
akkor is megéri ráteríteni a hiteleket egy-egy országra, ha tudván
tudják, hogy pénzük nagy részét sose kapják vissza. A már beszedett
kamatok és a más államoktól a vészhelyzetben beszedhető támogatások,
jelen esetben a németek eleinte tanúsított fizetőkészsége elég nekik.
Lehet-e vádolni a görögöket, amiért elfogadták az újabb kölcsönöket és
azok egyik részéből kifizették a kamatokat? A csőd akkor állt elő,
amikor a németek egy utolsó segély után lehúzták a rolót. Akkor a bankok
belementek az adósság felének leírásába. A görögöknek azonban ez kevés.
A
mai magyar kormány helyzete merőben más. Itt Európa balfele gyanakodva
néz a mai kormányra, akármit mond is közben, mert megszokta, hogy
Magyarországon klienskormány működik. Vannak, akik várják a nemzetállami
törekvéseket maga elé tűző mai kormány bukását. Ezeket az erőket nem
szabad lebecsülni. Erejük nem csupán abban van, hogy néhol hatalmon
vannak, hanem abban, hogy mélyen be vannak épülve a keresztény
kormányokba, és roppant sajtóbefolyással rendelkeznek. A meghamisított
történelem ott terjeng az eltompult agyakban. A rendszerváltás rendszere
megbukott ugyan, de még sokáig el tudja titkolni a bukását.
Papandreunak igencsak olyan ellenzéke van, amelyik sokallja az általa
tett megszorításokat és a privatizációra tett ígéreteket, és
mindenképpen egy lassú átmenet és egy görög kézben tartott állam híve.
Magyarországon pedig az ATV fenegyerekei és a Heti Hetes tapsgép-függői
valamint balliberális gazdasági sajtógurui arról ábrándoznak, hogy az
Orbán-kormány szépen visszakéredzkedik az IMF kegyeibe. Itt egy tátongó
szakadék van a társadalomban. Görögországban ilyen nincs, noha a városok
népe állandóan az utcán van és szidja a rendszert. A görögök hónapok
óta lázadnak, szidják Papandreut, szidják a politikusokat, a rendszert,
amely létrehozta a csődhelyzetet, nem akarják elveszteni, amit eddig a
görög államtól kaptak, de nem ellenségei a görög államnak. Itt pedig egy
olyan úgynevezett ellenzék áll lesben, amelyik rögvest megbuktatna
mindent, ami magyar, ami nemzeti együttműködés. Óriási bűnünk, hogy a
rendszerváltás rendszere, a történelemhamisítás rendszere mégiscsak a
magyar kétharmados győzelmen bukott meg. Papandreu talán nem is tudja,
hogy ebből él. S talán még akkor is ebből fog élni, ha kitették
portásnak egy német szállodába, egy kellemes szigetre.
Forrás: MIÉP
|