Történelemhamisítás
Megszaporodtak
és elaljasodtak a személyem elleni támadások. Sértegetések és aljas
célzatú lejáratások, a nácizás és az írásaim hitelességét,
tényszerűségét kétségbevonó odaköpések járják. Mivel emellett kiderült
az is, hogy akár akarom, akár nem, immár nemcsak magamat képviselem,
hanem személyemben a magyarság egyáltalán nem elhanyagolható részét,
magyar keresztény nagyságrendjét is támadás érte – ezt a mellénk álló
művészi-értelmiségi felsereglés is bizonyítja –, árulásszámba menne, ha
nem állnék ki újra a pástra. Kötelességem megvilágítani, mi van a
háttérben.
Újra
elolvastam október 20-án megjelent, Ascher Café című írásomat, amely
felháborodást váltott ki az érintettekből, és többeket gyalázkodó
lekicsinylésekre és „komplett náci alapvetés” kitételekre vezetett. Nos,
a fenti, idézőjelbe tett kifejezést az a Debreczeni József használta az
Országgyűlésben 1992. augusztus 20-i, Néhány gondolat című írásom
jellemzésére, aki most a Gyurcsány-féle új SZDSZ egyik alelnöke. Akkor
még az MDF liberálisa volt. Micsoda életív! (Hogy beszoptuk/tam.) A
Néhány gondolat megjelenése megváltoztatta a dolgok menetét. Engem
kizártak az MDF-ből, új mozgalmat és pártot alapítottam. A dolgozattal
Debreczeni szellemében foglalkozott Tom Lantos az amerikai
képviselőházban, világméretű támadás célpontja lettem, fő antiszemita.
Pedig hát mi történt? Megneveztem néhány dolgot és jelenséget,
megjósoltam az MDF kikerülhetetlen bukását, ha nem változtat a
politikáján. Mindez bekövetkezett.
Az
Ascher Café című írás az Új Színház kinevezett vezetésével és velem
szemben felsorakozott Demszky-brigád és a liberalizmus jelenkori
módszereinek, összetételének elemzése, és kétségtelen bukásának
beharangozása. Nem teszek mást abban az írásban, mint tényszerűen
bemutatom az ellenem felsorakozottakat, megnevezem őket, a legnagyobb
magyar keresztény filozófusra hivatkozom, Molnár Tamásra, dokumentumokat
mutatok be. Az írás végén ugyanúgy figyelmeztetem a fékevesztett
liberálisokat, mint annak idején az MDF-et, hogy ne égessenek fel maguk
mögött minden hidat.
Azóta
számos sorsdöntő dolog történt, de közülük is kiemelkedik Sárközy
francia elnök és Obama beszélgetése, amelyet abban a hiszemben
folytattak, hogy nem hallja senki. De hallották, és kikerült a
világhálóra. Mindketten Netánjahu izraeli miniszterelnököt szidták, sőt
Obama bevallotta, hogy Bibi mindennap a nyakára jár és parancsolgat
neki. Ez az egyszer közölt beszélgetés feltárja a nyugati világ egyik
képtelenségét, az Egyesült Államok alárendeltségét és rámutat arra a
végtelen erőszakos etnikai összetartásra, amely minden megegyezés
akadálya. Rámutat, mit gondol és mit mond a világ két vezető politikusa,
amikor nem erőlteti magára a „politically correct” álarcát. Valami
olyan erőszakosságra világít rá ez a néhány őszinte mondat, ami az
Ascher Caféban és a Demszky-brigádban is megnyilvánul, de ami végső
soron tarthatatlan.
A
legfőbb baj azonban ezzel az írással és más írásaimmal is, hogy
megnevezek valamit, amit nem szabad megnevezni. A megnevezhetetlenség
ugyanis a globális hatalom, a Netánjahu-központ legfontosabb
privilégiuma. Sem céljait, sem módszereit, sem összetételét, sem
személyi összefüggéseit, sem kiválasztási módszereit nem szabad
megnevezni. Mert egyedüliként a világon neki joga van a rejtőzködésre és
ugyanakkor a mások minősítésére.
Az
Ascher Cafénak nevezett szóbeli gerillák szociológiai és politikai
elemzése filozófusi alátámasztással, tények felsorakoztatásával,
fényképekkel is dokumentálva jelent meg. Csak tán nem antiszemitizmus
az, ha bemutatom a Mazsihisz mai vezetőjét munkásőr egyenruhájában? Csak
tán nem bűn, ha feltárom az összefüggést a Café összetétele, mai tettei
és gyűlölködése között? Obama nem erről beszél? Vétkes akkor volnék, ha
nem volna részükről gyűlölködés, csak rájuk fognám.
Egyetlen
állítás vagy inkább feltételezés maradt bizonyítatlan az írás végén:
Ascher odesszai eredete, askenázi mivolta. Ezt most pótolom. Az, hogy
Odesszában a XVIII. században askenázi zsidók éltek és a város
lakosságának legalább a felét adták, nem szorul bizonyításra. Ezek
között az askenáziak között nagy számban voltak zsidó értelmiségiek,
meghatározó személyiségek, jóval később például egy kiváló író, a
lóbolondként bolsevik Bugyonníj katonája a bolsevik forradalomban,
Iszaak Babel, a kitűnő Lovashadsereg szerzője, akit Sztalin
gyilkoltatott meg a Gulagon. A XVIII. század végén azonban élt és írt
ott egy másik jeles, felvilágosult zsidó szerző is, akit Ashernak
hívtak. Ez a szerző egy erőteljes irodalmi műben ostorozta ortodox
hittestvéreit elmaradottságuk, a terjedő felvilágosodás eszméinek
figyelmen kívül hagyása miatt. Emiatt aztán távozni is kényszerült
Odesszából, és bejárta Európát, Londont, Frankfurtot és Párizst,
mindenütt könyveket publikálva. Nemzetközi elismertségre vergődött fel.
Az ős Asher kétségtelen tehetsége és a mi (egy „c”-vel is gazdagodott)
Ascher Tamásunk (ezt II. Józsefnek köszönheti) nemzetközi karrierje,
hajlamai között feltételeztem én a rokonságot. Nem állítottam, csak
feltételeztem. Mert minden családban vannak ilyen vérvonalpatakok,
esetleg búvópatakok. De ha nem, hát nem. A dolog akkor is érdekes. Talán
egyszer majd megírja valaki az Asherok történetét Odesszától
Demszky-Budapesten át a világszínpadig. Egy bizonyos, ez csak askenázi
történet lehet. Még szefárd is nehezen, akiknél az askenáziak többre
tartják magukat, s Izraelben is övék ma a hegemónia.
Meg
Amerikában is. Mert ne hagyjuk már figyelmen kívül azt a lelepleződést,
amely Sárközy francia elnök és Obama amerikai elnök között óvatlanul
lezajlott, és amelyet egyszer a hírügynökségek még Magyarországon is
közzétettek! Ebben a nyugati világ két főembere elmondja, hogy mennyire
utálja az erőszakos Netánjahut – askenázi –, és Obama még azt is
felpanaszolja, hogy mindennap a nyakán van és, mi tagadás, parancsol
neki. Az eset fölött nem lehet szó nélkül elmenni. Az önfeledt
eszmecsere, amelyben a résztvevők azt hiszik, maguk vannak, a mai
nyugati világ szerkezetére, hatalmi viszonyaira vet rendkívül éles
fényt. Ki uralkodik a nyugati világ felett? A legnagyobb katonai és
gazdasági hatalom elnöke? Nem. Netánjahu. Akit utálnak. S mindez az ENSZ
közgyűlésében azonnal igazolódik is, Netánjahu pökhendien szembemegy a
közgyűlés óriási többségével és bejelenti, hogy folytatja a telepes
központok építését a palesztin területeken. Nincs béke, nincs palesztin
függetlenség, mert az USA Netánjahu parancsára megvétózza a Biztonsági
Tanácsban.
Mi
változott? Egyelőre semmi. De rosszul ítélik meg a saját helyzetüket és
a világhelyzetet, akik azt hiszik, hogy ez a kicsi és azóta gondosan
elföldelt és válasz nélkül hagyott elszólás – beismerő ténymegállapítás –
nem kezdete a világliberalizmus bukásának. A nyugati történelem
mindenképpen bekövetkező átrendeződésének. Most válság van és semmire
nincs pénz, de egy igazság véletlenül a felszínre bukkant. Ascher Café
című írásomat is ezzel a jóindulatú figyelmezetéssel zártam. Nem
hallották meg.
De
térjünk rá hazai ügyeinkre! Ez a Netánjahu-pimaszság nyilvánul meg
abban a levélben , amelyet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták elnöke
hozzám, az emberszámba sem vehető gójhoz intézett, és amelyet múlt
számunkban közöltünk.
(A
KISZ-es olvasó táborokban még íróként) Tisztelt Csurka Úr! El lehet
képzelni ilyen megszólítást Európában? El lehet képzelni ilyen
megszólítást végtelen gyűlölet és megvetés nélkül? És végtelen öntelt
fölényérzet nélkül? Nem, nem lehet. Ez a Netánjahu fölényérzete. Ez egy
zárt világban élő, elsötétült elme fölényérzete, mindenáron való
sérthetnékje.
Amellett
nem is igaz. Valakivel összetéveszt Hanti úr. És fogalma sincs, hogy
milyen helyzetű magyar állampolgár voltam én akkor, a KISZ-olvasótáborok
idején. Nos, Hanti úr, úgy is mint MEASZ-elnök, akinek szövetségében
sok bedolgozás folyt a BM munkájába, amely akkor úgyszintén a fasizmus
és az ellenforradalom visszatérése ellen harcolt, olyanynyira, hogy
semmilyen személyes közreműködést sem lehet kizárni, és sem a BM-ben,
sem a MEASZ-ban nem volt alapkövetelmény a magyar helyesírás ismerete,
csak a megbízhatóság. Én akkoriban célszemély voltam, Hanti úr! A Zsoké
fedőnevű bizalmas nyomozás célszemélye, akinek a lakásába poloskát
építettek be, állandóan ügynökökkel követtették, jelentések készültek
minden megnyilvánulásáról és magánéletéről is. Így esett meg, hogy
amikor 1987 télutóján az öntől semmiképp távol nem álló Kis János-féle
demokratikus ellenzék a Társadalmi Szerződés és a Kádárnak mennie kell
című kijelentés velünk való egyeztetés nélküli nyilvánosságra hozásával
provokált bennünket, magyar-keresztény ellenzékieket, akkor valahol az
Andrássy úton a másik célszeméllyel, a Bojtár fedőnevű bizalmas nyomozás
célszemélyével, Für Lajossal elhatároztuk a saját táborverést. Úgy
véltük, hogy Új Szárszó gyűlés megtartását fogjuk javasolni
barátainknak. Ebből lett Lakitelek, ami a rendszerváltoztatás első és
leghatározottabb lépése lett.
Érti,
Hanti úr/elvtárs, ahogy tetszik? Más az én múltam. Én az Antifasiszták
és a BM és a Pártközpont által ellenőrzött, üldözött személy voltam, s
közben híres író. És mint a mai történések igazolják, üldözött és
elítélt, kirekesztendő vagyok ma is, noha most nem az állam és nem a
magyar titkosszolgálat ellenőriz, szervez ellenem tiltakozásokat, hanem
talán Netánjahu és az ön közös földalatti titkosszolgálata. Mert
célszemély koromban mint Zsoké fedőnevű megfigyelt megtanultam, hogy
„szél fúvatlan nem indul”, azaz szervezés, irányítás, titkosszolgálati
háttér nélkül ilyen tiltakozási hullám létrejöhet ugyan, mert benne van a
génekben, de azért szervezni is ajánlatos. Ha nem szerveznék, ugyan
miért tűnt volna fel ön az Új Színház előtti tüntetésen, amikor az
isteni deszkákhoz, a helyesírása a tanú rá, semmi köze. Én már 1992-ben
tudomásul vettem, hogy kis kihagyás után ismét célszemély lettem. Már
valószínűleg nem Zsoké a fedőnevem, hanem valami más, ami antiszemitát
is jelent. Egyik tanulmányomban „doktor Utólag”-nak neveztem magam.
Lehet, hogy Utólag most a fedőnevem mint célszemélynek? Nemcsak a Horn
Gyula alatt újjáépült és aztán Gyurcsányék nyolc éve alatt megerősödött
magyar titkosszolgálat figyelt – amelynek fele most előzetesben van –,
hanem az ide betelepült titkos, de néha felszínre bukkanó Netánjahu-féle
magyarországi rezidentúra is. Persze, nem csak engem, hanem sok más
magyar keresztényt is, még olyanokat is, akik közben világhírre
vergődtek a tehetségük révén. Tudom én ezt, és megnyugtat, hogy most már
Obama is tudja. És elviseli.
De
valami elmozdult. Végzetesen és visszavonhatatlanul. Most már nem elég a
megfigyelés és a számontartás, az antiszemitázás, olyan tekintélyeket
is fel kell vonultatni, akik művészi, irodalmi tevékenységükkel,
teljesítményükkel komoly hírnevet szereztek maguknak. Legutóbb Bereményi
Géza, a Hídember és más filmek alkotója, az író nevezett ki a magyar
antiszemitizmus alapemberének. Ez más eset, mint a Hanti-féle. Az írónak
ugyanis kötelessége számba venni a körülményeket, és Bereményi ismeri a
múltamat és az ellenem felhozott vád alaptalanságát. Az író nem
nyilatkozhat a másik íróról csupán a Café pillanatnyi érdekei vagy az
etnikai összetartás igazságtalansága alapján. Bizonyos abban Bereményi,
hogy megcsinálhatta volna a Hídembert, ha annak idején én nem vagyok
Zsoké fedőnevű célszemély? Azt hiszem, nagy igazságtalanság volna, ha
ezért az íróhoz méltatlan támadásért megkapná a Thália Színházat,
mintegy ellentételeként annak, hogy mi megkaptuk az Új Színházat. Egyet a
magyaroknak, még egyet a cafésoknak?
Nagyon
érdekes volt Bereményi fejtegetése. Azt mondta, hogy az egyetlen
hiteles magyar film Szőts Istvánnak az 1940-es években Velencében
nagydíjat nyert Emberek a havason-ja volt. Ez a meghökkentő bevezetés
kellett az én antiszemitizmusom elé. Szőts István műve valóban páratlan
remekmű. Szőts utána soha nem csinálhatott filmet Magyarországon. A film
írója pedig az a Nyirő József volt, akinek Dél-Amerikába kellett
menekülnie, tekintettel arra, hogy tagja maradt a nyilas
országgyűlésnek, noha maga nem volt nyilas, de nem tudta feladni a
harcot a szovjet ellen. Műveit csak a legutóbbi időben kezdték kiadni.
Ez a történelmi elemzés is azt bizonyítja, hogy a művelt Bereményi látja
az öszszefüggéseket, mégis, valamilyen kényszer alatt, íróhoz
méltatlanul megvádol egy másik írót, aki soha nem ártott neki. Ez is a
fentebb már elemzett Netánjahu-kényszer fennállását jelzi.
Ez
a színházi belharc messze túlmutat önmagán. Része egy társadalmi
hasadásnak. Az Ascher Café Demszky-brigádja szembe akarja fordítani a
magyar zsidóságot a nemzet többségével, és sértett félként lép fel,
holott a kulturális hatalom túlnyomó részének birtokosa. A
Demszky-brigád a magyar alkotmányos rendszer megdöntését tűzte ki célul.
Ez a jelenlegi európai helyzetben, a szétlopott országban rendkívül
veszélyes. A kétharmados többséggel rendelkező alkotmányos rend
megdöntése csak erőszakos eszközökkel és a magyar zsidóság egy jelentős
részének a többséggel való szembeállításával és magyarellenes nemzetközi
támogatással lenne elérhető. Ezt a szétszakítást nem én kezdtem. Senkit
nem bántottam, senkit nem kezdtem leminősíteni, Dörner szabályos
pályázaton nyerte el a kinevezését, én pedig a saját újságomban
évtizedek óta folytatom elemzéseimet. Mostanában a
történelemhamisításról beszélek. Az ellenünk folyó támadás:
történelemhamisítás. A dolgok és a jelenségek néven nevezését pedig
fenntartom.
Antiszemita
színházat pedig ha akarnék se tudnék csinálni, mert ahhoz antiszemita
darabokra volna szükség, ilyenek pedig nincsenek.
Az
Emberek a Havason sem volt az, miként azt Bereményi is megállapította.
Huszonöt darabot írtam Zsoké korszakomban, amelyek sikerrel futottak, ha
némi huzavona, eltiltások után színre kerültek. Melyik volt
antiszemita? Most, vénségemre még két drámát írtam, amelyeket támadóim
valószínűleg nem is olvastak, pedig megjelentek könyv alakban. Ha nem
kapunk együtt hárman színházat, ezeket soha sehol nem mutatja be senki.
Ha Isten engedi, még leteszek a magyar asztalra egyet-mást, és
élettapasztalatom viszem be a színházba. Miért akarnak ebben
megakadályozni?
Nem, rosszul írtam ezt. Fordítva van: ebben akarnak megakadályozni. A magyarságot akarják megakadályozni a kibontakozásban.
Forrás: MIÉP
|