Történelemhamisítás
A
kormányfő hazatért Brüsszelből a nappalokat az éjszakákkal egybeölelő,
de hosszadalmasságuk ellenére csekély eredményre vezető tárgyalásokról
és bejelentette, hogy kormánya átdolgozza a költségvetést, mert az
európai helyzet erre kényszeríti. Ez súlyos dolog, de nem végzetes. A
kormány rákényszerül erre a lépésre, mert az Euro-zóna tagországai
központilag vezérelt megszorításokkal és ennek következtében gazdasági
visszaeséssel néznek szembe, tőlük nemhogy segítség, támogatás nem
várható, de még a spekulációs tőke forintellenes fellépéseinek
kivédéséhez szükséges hatalmi védelem sem. Egész
Európa egy hosszú ideje folyó eladósodás következményeit nyögi. Ezt az
eladósodást azonban nemcsak felelőtlen kormányok okozták, hanem ez is
ugyanazon bankok által lett rájuk erőszakolva, amelyek most a szigorú
megszorításokat követelik. Ezek a bankok vagy más néven befektetők évek
óta mit sem törődtek az adósságterhek tömegével,
visszafizethetetlenségükkel, mert bőséges profitot zsebeltek be abból,
hogy az egyes államok az előző adósságaik kamatainak és
tőketörlesztéseinek fedezetére is újabb hiteleket vettek fel, vagy magas
hozamú államkötvényeket kényszerültek kibocsátani.
Ez
a helyzet először Magyarországon vált államcsőd kockázatúvá, s akkor az
IMF huszonöt milliárd dolláros kölcsönnel mentette meg a kormányt, majd
Görögországban vált megoldhatatlanná az eladósodottság, ahol aztán a
bankoknak is vállalniok kellett a felelősséget, el kellett engedniük
követeléseik egy részét. Cserébe elsöpörhették a választott kormányt, és
egy szakmainak mondott „bankárkormányt” ültethettek a görögök nyakába.
Ennek most az a feladata, hogy őrködjék azon, hogy a bankokat ne érje
még egyszer ilyen veszteség, fizesse meg a kormánnyal közösen elkövetett
bűneik árát mindenestül a görög ember. Olaszországban is ehhez hasonló a
helyzet, ott sincs már választott kormány.
Egész
Európával, illetve az Eurozóna 17 tagállamával ezt nem lehet megtenni.
Még a kis Portugália nyakába sem lehet ilyesfajta bankárkormányt
ültetni, nem beszélve a büszke spanyolokról és a franciákról. Ezért
aztán azt kellett elérni, hogy az Európai Unió kormányai önként
vezessenek be olyan korlátozó intézkedéseket és olyan központi
irányítást és függelmi rendszert, amely szavatolja a bankok biztonságát
és hasznát. Tudni kell, hogy a bankrendszer nemzetközi, de az amerikai
zsidó bankok és bankárok túlsúlya kétségtelen. Ezek ezer szálon össze
vannak épülve az európai bankokkal, és ezekre is rá tudják kényszeríteni
akaratukat. Ilyenformán a kitört európai válság amerikai eredetű, és a
dollár korlátlan egyeduralmának és az amerikai nagybankok profitjának,
világhatalmának a céljait szolgálja. Ma csak az USA magánjegybankjának, a
FED-nek van joga fedezetlen pénzt nyomatni, dollárt kibocsátani, az
európai központi bank ezt nem teheti meg az Euróval, vagy csak nagyon
korlátozott mértékben – amerikai ellenőrzés alatt. Ez az európai válság
oka: a számolatlanul kibocsátott fedezetlen papírpénz, az üres dollár.
Ezért
maradt ki a stabilitási paktumból Amerika legfontosabb szövetségese, a
fontsterlingjét megőrző Nagy-Britannia és ezért kényszerül a
francia–német erőközpont – egyéként merőben ellentétes érdekű, felemás
erőközpont ez – vezetésével csikorgó megszorításokra és valamilyen,
egyelőre még bizonytalan körvonalú és tartalmú központosításokra
elsőrendűen az euro-zóna, de vele párhuzamosan Európa összes állama.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy a mag meg akarja úszni a görögökéhez
és az olaszokéhoz hasonló, a bankárok által kinevezett hivatalnokkormány
összeurópai bevezetését. Inkább maga vezet be függetlenséget megvonó,
költségvetéseket központi irányítás alá vonó fiskális diktatúrát,
mintsem, hogy szétessen vagy kénytelen legyen elfogadni idegen érdeket
szolgáló – IMF – népbiztosokat.
Magyarországot
ez a veszély közvetlenebbül fenyegeti, mint bármely más európai
országot. Itt ugyanis a legmegátalkodottabb az az Ascher Caféban leírt, a
kétharmados többségen alapuló államvezetés ellen minden eszközzel
fellépő belső erő, amely éppen egy IMF által kinevezett kormányban és az
idegen érdekek előtti behódoltatásban látja életcélját, és nem akar
magyar függetlenséget. Ettől egyenesen irtózik. Ezek már el is terveztek
egy előrehozott választást, egyikőjük meg is nevezte a kinevezendő új
hivatalnok kormányfőt Andor László, jelenleg Brüsszelben dolgozó
hivatalnok személyében, és ezt a törekvésüket most természetesen a
függetlenséget megnyirbáló, de ismeretlen német–francia paktumhoz
csatlakozásban, a feltétlen alávetésben látják. Reményeiket továbbá a
velük egyívású spekulánsok forintellenes és a nemzeti nehézségeket
növelő bajkeveréseibe vetik. Nekik minden jó, ami a többségi keresztény
magyarságnak rossz. Tekintettel arra, hogy a spekulánsok forintellenes
aknamunkájának befejezésére nem lehet számítani, a kormánynak szembe
kell néznie az állandósuló nagyon magas, háromszáz fölötti Euro
árfolyammal, sőt további bombázásokkal, és ezért rákényszerül a
költségvetés átírására, takarékosságra, elvonásokra és megszorításokra. A
kormány és Orbán Viktor számára a megőrzött függetlenség többet ér,
mint a behódolással kapható vállveregetés, mert tudja, hogy az odadobott
önállóságot soha nem lehet visszaszerezni. Ha most Magyarország belelép
az egyébként még kidolgozatlan, de bizonyosan függetlenség elvonással
és a saját nemzeti célok feladásával járó ellenőrzöttségbe,
kontraszelekcióba és alávetettségbe, akkor abból nincs kiút többé soha. A
nehézségeket, a nélkülözést el lehet viselni. El kell viselni. Nem áll
most olyan magasan az amerikai bankárkaszt, a Rothschil-dok és a Sorosok
csillaga, hogy ne lehetne kivárni, nélkülözve és éhesen is a végüket.
Ez kockázatos és nehéz út, de dereng fény az alagút végén, mígnem az
Ascher Café felülkerekedése a nemzethalált jelentené.
Orbán
helyesen tette, hogy hazahozta és az országgyűlés elé bocsátotta a
kérdést. Az ellenzéki pártok és pártocskák meg vannak győződve arról,
hogy ez csak színjáték, mert a kétharmados többség azt teszi, amit Orbán
sugall neki. Az ellenzék bizonyosra veszi, hogy a kétharmados többség
nem fog lemondani a függetlenségről. Ebben mi is bizonyosak vagyunk. Már
az is elviselhetetlen volna, ha erre rá kellene beszélni ezt a
választással felhatalmazott és most is bővülő társaságot. Ez most
lefutott meccs és nagyon jó, hogy az. Az ellenzék azonban kapálódzik.
Legravaszabb módon a miniatűr, de szín Ascher Cafés LMP érvel: ötpárti
megvitatást és ötpárti döntést igényel, amelyben minden párt egyenlő
módon egy-egy vokssal venne részt. A veréb szavazata is annyit érne,
mint a turul madáré. Erre mondják, hogy „ögyes”.
Ma
már valójában nem a parlamenti ellenzéki pártok állnak szemben a
kétharmados többséggel, hanem az a kevesekből álló, de nagy pénzek
felett rendelkező és mindig rejtőzködő háttérhatalom, amely az izraeli
és az amerikai hatalom, az Obamának is parancsoló bankárkaszt
támogatását élvezi. A parlamenti ellenzéki pártok ma már ennek a
háttérhatalomnak csak a bábfigurái, noha bizonyára vannak bennük,
különösen az MSZP-ben és az LMP-ben közvetlenül bekötött figurák, de ez
mellékes. A front a hatalmas gazdasági és kulturális hitbizományokkal
rendelkező liberális kaszt és a keresztény kétharmadosság között
húzódik. A kormány egyelőre meglehetősen kesztyűs kézzel bánik ennek a
kasztnak a hatalmával, befolyásával, médiájával és eltűri kiszorításait
és betartásait. Nehéz mást tennie, mert az utcáról, a nép és a polgárság
köréből nem kap jól megfogalmazott követeléseket szigorúbb fellépésre.
Vigyáznia kell, hogy ne bőszítse magára a kegyetlen spekulánsokat. Ne
gondolja azonban senki, hogy betartja a demokratikus játékszabályokat,
amikor nem irányítja kellő eréllyel ezekre a liberális hitbizományokra
az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatait. A liberális hitbizományok
Joav Blumjai csak az erő nyelvén értenek, nem is ismerik a demokratikus
játékszabályokat. Ha kell, megveszik a döntnököket, ha kell, fenyegetés
alatt tartják őket. Ideje volna megvizsgálni egy-két nagy holding minden
törvényességet nélkülöző, sokszor még bírósági támogatást is élvező,
erőszakos szerzéseit, egész működésüket, és véget vetni a médiumokban a
korlátlan hazudozásnak. Mert ha valami kockázatossá teszi a kormány
függetlenségi harcának kimenetelét, akkor éppen ezeknek, az izraeli
erőszakkal létrejött és ma is korlátlanul bővülő nagy holdingoknak a
működése tesz kétesélyessé itt mindent. Ezek kies vidékeket és
városrészeket vesznek birtokukba, államot képeznek az államban, de
államuk nem magyar állam. Legnagyobb részük Budapesten jött létre,
Demszky húszéves hatalomban tartása alatt. Senki nem lát bele, hogyan
tartotta fenn ez a háttérhatalom húsz évig Demszkyt, és hogyan
szavatolja számára még ma is a büntetlenséget, amikor bűnei minden
képzeletet felülmúlóan nemzetellenesek és kizárólag idegen érdeket
szolgálók voltak. Eszünkben sincs további konfliktusokat gerjesztő
lépésekre sarkallni a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó
kormányt, de rá kell mutatnunk a Demszky-kérdés megoldatlanságára, A
Demszky-bűntett összefügg ennek a rejtőzködő háttérhatalomnak egész
rendszerével s terjeszkedésével, kulturális szemtelenségével.
A
rendszer lényeges kérdéseinek megoldása és az ellenséges hatalom
visszaszorítása, törvényes keretek közé kényszerítése nélkül ugyanis nem
teremthető meg a függetlenség, csak a függetlenség látszata.
Mindez
azonban egy hátralévő kemény küzdelem lehet csupán, amely nem
képzelhető el a keresztény többség erős kiállása, bátor követelései és
akár utcai megmozdulásai nélkül.
Ránk
kényszerített nélkülözések jönnek, a nélkülözőknek síkra kell szállniuk
a nélkülözésből kimaradó, sőt gazdagodó háttérhatalom ellen. Fel kell
építeni az új magyar háttérhatalmat a kormány mögé, amely végül egy
teljesen új nemzeti erővé magasodik, talán bizony éppen úgy, mint a XX.
század fényes reformkorában. Vesszenek a hazaárulók, hajrá kormány,
harsogja végre millió ember.
Ez nem vágy, nem ábránd, ez történelmi szükséglet, amelynek nincs helyettesítése.
Forrás: MIÉP
|