Azt írta Mészáros Tamás publicista és műsorvezető a friss 168 Órában,
hogy az Orbán-kormány mellett kiálló tömegnek nem volt ethosza.
Vagyis hát, nem volt karaktere, kissé bonyolultabban, nem volt neki irányadó eszméje.
S
a fenti gondolat gyakran visszaköszön mostanában mindazok érvelésében,
akik nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy ennyien vonultak
utcára a kormányt támogatandó. Vissza-visszatérő motívum az
„ethosztalanság”, no és persze az, hogy a szervezők jól élnek a kormány
regnálásának köszönhetően, közpénzek garmadáját teszik zsebre, így
természetesen anyagi érdekeik által vezérelve állnak a hatalom mellé.
S ezzel ellentétben az ellenzék tiszta, minden érdektől mentes, csupa hazáját féltő, derék ember, akik aggódnak a demokráciáért.
Nagyon
megrémültem olvasván Mészáros Tamást, hogy én ethosztalan vagyok, ő
pedig csupa ethosz. Nehéz az ilyesmivel szembesülni, na!
El is
határoztam, hogy megkeresem Mészáros Tamás ethoszát. Megkeresem,
felkutatom, még ha az idők végezetéig tart is, és aztán jól elorzom
tőle, legyen végre nekem is olyanom.
És nekiláttam.
Felkerestem az összes olyan helyet, ahol Mészáros Tamás meg a vele hasonszőrűek ethoszát sejtettem.
Mély,
dohos, sötét pincékbe bújtam, s nagy, lapos köveket emeltem fel, hátha
azok alatt van Mészárosék ethosza. Amik széjjelszaladtak a kövek alól,
nagyon hasonlítottak Mészárosék ethoszára, de mégsem volt az, egyik sem.
Mentem hát tovább.
Egykori
párttitkárok lelkének eldugott zugaiban kutattam tovább – ott leltem is
néhány ethoszdarabkát, de a nagy, végső és igazi ethosz még mindig nem
volt meg. Elhagyott reterátokat is felkerestem, hátha ott – de ott sem.
S nem volt meg a Mészárosék ethosza a bűzlő mocsarakban, lápokban,
imbolygó lidércfények derengésében, sáskajárásokban, dögvészekben, hét
csapásban s hét főbűnben sem. Mindenhol csak a Mészárosék ethoszának
egy-egy apró részlete lakozott.
Elkeseredtem.
Fájt a gondolat, hogy nem találom meg a vágyva vágyott ethoszt, és így pusztulok majd, ethosztalanul.
De amikor szinte már teljesen feladtam a reményt, rám mosolygott a szerencse.
Elém toppant a Mészárosék ethosza.
És most itt áll – és megszemlélhetjük, egészen közelről.
Nincsen
arca a Mészárosék ethoszának. Neve sincsen neki. Százmillió forint – az
a Mészárosék ethosza. Ennyit kapott a Mészáros az előző kormányzattól,
hogy népszerűsítse és dokumentálja az Európa kulturális fővárosa
eseménysorozatot. Tessék elolvasni a Narancsban vagy az Atlatszo.hu-n,
miképpen népszerűsített és dokumentált Mészáros.
Sehogyan sem.
Szart
se csinált a Mészáros százmillió forintért. Ócska, vágatlan, amatőr
felvételeket, hibásan legépelt, hasznavehetetlen interjúkat hagyott maga
után a Mészáros – százmillió forintért.
Ez tehát a Mészárosék ethosza. Pőrén, feketén-fehéren. Szemét, pocsék, mocskos alibi munka – százmillió forintért.
S
mialatt ezzel az ethosszal a hátuk mögött élik mindennapjaikat, bárkit
és bármikor megvádolnak saját bűnükkel. Saját aljasságukkal. Saját
csalásukkal. Ebben profik és verhetetlenek.
Nézzük csak a magam
példáját: 2000–2002 között forgattam az 1100 év Európa közepén című
sorozatomat. 65 epizód, 65-ször fél óra, amely külföldön forgott. 40
milliót kaptam rá. Negyvenet. Elkészült. Ma már kultuszfilmnek számít
számos helyen, Madách-díjat is kaptam érte – ó, mennyire őrjöngtek a díj
miatt az ethosztulajdonosok meg a primitív, tehetségtelen, ócska
kisnyilasok! És elmondták, egymilliószor mondták el 2002 után, hogy
elloptam azt a pénzt, és nem csináltam belőle semmit sem.
Most 35
milliót kaptam, hogy leforgassam belőle a 14-szer egyórás Másfél millió
lépés Magyarországon című sorozatot, és egy 20 részes munkát
Lengyelországról. Az első már kész, a lengyelországi munkát egy hónap
múlva kezdem.
És egy éve hörögnek, hogy megint „lopom a közpénzt”, meg hogy vazallus vagyok, s persze ezért a pénzért védem a kormányt.
Hát persze…
És természetesen nekünk nincsen ethoszunk.
A Mészárosék meg százmilliót lopnak – de az csupa-csupa ethosz.
És ők ingyen, meggyőződésből védik az előző garnitúrát.
Nem baj. Nem baj, fiúk. Én majd szégyenkezem helyettetek is…
Forrás: Magyar Hírlap