Végre! Végre véget ért az a kormányzat, amely tönkretette Magyarország gazdaságát, kiszolgáltatta az ország lakosságát a multinacionális cégek és pénzintézetek érdekeinek, tíz- és százezer szám tette tönkre a hazai vállalkozásokat és soha nem tapasztalt magasságba emelte a munkanélküliséget. Vagyis pont fordítva tett mindent, mint ahogy kellett volna, mint ami egy „normál” kormány feladata lett volna.
A munkaképes korú embereknek munkahelyeket kellett volna teremtenie, elő kellett volna segítenie a hazai (ezen belül is elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozások) megerősítését; az általános elszegényedés és létbizonytalanság helyett 8 évük alatt előre kellett volna lépniük a jólét és létbiztonság területén; a válság idején is profitjukat növelő pénzintézetek támogatása helyett azok erőteljesebb megadóztatását; az egészségügy szétverése helyett a várható élettartam növelését; a népesedési helyzet elősegítését. Most ennek remélhetően vége. Egy kis türelmi időt mi is adunk az új kormánynak, és ha eredményt nem is, de a szándékot és az irányt legalább a szokásos 100 napon belül látni szeretnénk. Elhisszük, hogy év közben nem lehet az adórendszert lényegesen felforgatni, de ősszel már látni kell, hogy a jövő év elején az adóbevalláshoz milyen söralátétet használjunk mintának. De legalább ilyen fontos a vállalkozók adminisztrációs terheinek a csökkentése valamint az adók mellett a járulékok csökkentése. Bízunk abban is, hogy a 10 évre beígért 1 millió új munkahelyből is időarányos teljesítés várható, vagyis 1 éven belül már látható eredménye lesz. Ahhoz sem lehet szükség sok időre, hogy a hazai vállalkozásoknak a külföldiekkel szembeni hátrányait megszüntesse az új kormányzat.
Várjuk a mielőbbi döntéseket a fentiek megvalósítására. Magyarázkodást nem fogadunk el.
Bp. 2010.április 27.
a Turul KÉVE tagsága
Forrás: Turul KÉVE
|