A görög példa azt is megmutatta, hogy az adósság hólabdahatásra épülő
növekedése ilyenkor csak még tovább gyorsul az egyre brutálisabb
megszorítások miatt. Mert valójában nem a görög társadalom fogyaszt túl
sokat, hanem ellenkezőleg, a hitelező bankok mesterségesen szított
hisztériája nyomán egekbe növő kockázati kamatfelár az, ami öngerjesztő
örvénylésként mindent magába szív. A piac „beárazza” a pénzügyi
összeomlást, és ezzel önbeteljesítő jóslatként ő maga idézi elő a
bukást. Ha viszont „előre beszedi” a szerinte majdan bekövetkező csőd
„árát”, akkor valójában nem is kellene aggódnia, mert az esetleges
összeomlás neki már nem okozhat veszteséget. Amennyiben mégsem
következne be az összeomlás, akkor vissza kellene fizetnie a hisztéria
nyomán kizsarolt uzsorakamatot.
Noha ez teljesen logikus lenne, de ugye milyen mulatságos már maga a feltételezés is?
Ha
kicsit elgondolkodunk ezen a gigantikus „erőforrás-szivattyún”, az
anyagmegmaradás elvének elfogadásával azt kell feltételeznünk, hogy –
mivel a világ teljes értéktermelése változatlanul gyorsan növekszik – ha
van „fekete lyuk”, akkor valahol „fehér lyuknak” is léteznie kellene.
Ha a világ döntő többsége vesztes, pedig az erőforrások bővülnek, akkor
valahol léteznie kell egy hatalmas „szupernyertesnek” is. Az adósság
ugyanis valójában „negatív vagyon”, tehát a kozmológia
„szuperszimmetria” elve alapján valahol óriási vagyonoknak kell
felhalmozódniuk. Kérdés, hogy a vagyonképződés melléktermékeként
szétvert világban ugyan mihez is lehet kezdeni ezekkel a gigantikus
vagyonokkal?
Ma nemcsak, hogy nincs válaszunk mindezekre, de
valójában magát a kérdést sem lehet, szabad megfogalmazni. Egyszerűen
azért nem, mert továbbra is csak a világot igazgató szuperstruktúra
hamis metanyelvén lehet megszólalni, és mindig ugyanazokra a sehová sem
vezető következtetésekre juthatunk. Az uralmi struktúrák – az amerikai
elnöktől az Európai Bizottság elnökéig, a vezető országok
miniszterelnökein keresztül a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójáig –
talán jó szándékú, de szánalmas bábfigurák.
Amit látunk, azt úgy
határozhatjuk meg: „jelenetek a bábok életéből”. A komolykodva meghozott
döntésekről sorra kiderül, hogy már a startnál elbuktak.
Ha
valaki ránehezedik a bábukat mozgató kezekre, az azonnal a diskurzusból
való kirekesztéssel, megalázással és megbélyegzéssel jár – így a kör
bezárul.
Mielőtt megpróbálunk választ adni a kérdésekre, érdemes
elgondolkodnunk, hogy az adóssággal kapcsolatos öt alapforgatókönyv
hogyan értelmezhető például Magyarországra vonatkoztatva.
Az első
és evidens forgatókönyv a teljes magyar adósságállomány gyors, kvázi
azonnali visszafizetése, a „generális végtörlesztés”. A második ennek az
ellenpárja, az adósságnak az adós részéről való teljes megtagadása,
azonnali hatályú felmondása. A harmadik ugyanez, de kicsit óvatosabban,
tárgyalásos úton, fokozatos adósságelengedést kérve. A negyedik arra a
feltételezésre és reményre épülne, hogy a globális hatalmi komplexumnak
is érdeke az átfogó és ellenőrzött globális adósságrendezés, tehát
várjuk, hogy ő kezdeményezzen. És végül az ötödik forgatókönyv az egész
világ spontán összeomlása, ami aztán majd mindent megold.
Az első
forgatókönyv azért nem járható Magyarország számára, mert az adósságunk
már lényegesen nagyobb, mint a teljes lakossági vagyon, tehát úgy
járnánk, mint azok a devizahitelesek, akiknek már elárverezték a
lakását, de hajléktalan és munkanélküli páriaként is tovább kell
fizetniük a „maradék tőke” törlesztését és kamatait. A második út
megléphető ugyan, de iszonyú áldozatokkal járna, és félő, hogy a magyar
társadalom döntő többsége erre önmegsemmisítő anarchiával reagálna. A
harmadik vagy a negyedik lehetne a legreménykeltőbb, de a világ
láthatatlan urai erre egyelőre nem nagyon mutatnak hajlandóságot. Végül
az ötödik forgatókönyv valószínűsége napról napra egyre nagyobb, s
ráadásul az elmúlt háromszázhatvan év során átlagosan hatvanévenként
volt ilyen totális háborúba torkolló összeomlás. (A legutóbbi hatvanhat
esztendeje!) Azzal kell tehát szembesülnünk, hogy az előttünk álló
„módfelett kalandos” évtized során az itt vázolt öt, logikailag
lehetséges forgatókönyv valamilyen kombinációja mindenképpen
bekövetkezik. Minden lokális uralmi rend legfőbb felelőssége így most
abban áll, hogy erre elkezdi felkészíteni a felelősségére bízott
közösséget.
Forrás: Magyar Hírlap