Régen nem várta a világ ennél mélyebb szorongással az új évet. Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, hogy az előttünk álló esztendő a második világháború utáni korszak egyik legbonyolultabb és legtöbb kockázatot hordozó éve lesz. A maja naptár jövendölése a világ végéről így most aligha tesz jót az egyébként is épp világvége hangulatban lévő emberiségnek. Ám miközben a maja naptár a világ pusztulását vetíti előre, a kínai naptárban 2012 a Sárkány éve lesz (ez a mi időszámításunk szerint 2012. január 23-án kezdődik majd), és ott ettől éppen életerőt, sikerességet, dinamizmust várnak. És bizony azok a tektonikus mélységű változások, amelyek részben már el is kezdődtek, részben pedig még a szorongó emberiségre várnak, nagymértékben éppen a Sárkány hazájához, Kínához, illetve Kína és a Nyugat viszonyához kapcsolódnak.

Érdemes kicsit már a sárkány szimbolikáján is elmerengeni, mert a nyugati és a keleti mitológia a legrégibb időktől kezdve homlokegyenest eltérően szemléli a sárkány alakját. A nyugati mesékben a sárkány az ős-gonosz megtestesítője, pusztító fenevad, a mértéktelenség, a kegyetlenség, a cinizmus szimbóluma, amely kíméletlenül kifosztja, feléli az emberi világot anyagi, fizikai és lelki, erkölcsi értelemben egyaránt. A keleti sárkányokat viszont éppen ellenkezőleg, a derű, a jóság, a bölcsesség és a segítőkészség megtestesítőjének tartják. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint az az ősi történet, miszerint régen, amikor Kínában még nem voltak folyók és tavak sem, az aszály miatt kiszáradt a táj, az emberek pedig éheztek. Négy sárkány megsajnálta őket, elhozták nekik a vizet, Jáde császár szigorú tiltó parancsa ellenére. A császár az árulásért büntetésül négy hegy belsejébe záratta őket. Ám ők ennek ellenére is újból segíteni akartak, nehogy még egyszer víz nélkül maradjanak az emberek. Így aztán, feláldozván magukat, folyóvá változtak, és kitörve hegyi börtönükből, belőlük lett Kína első négy folyója, amely máig is az élet legfőbb táplálója. A mesék eltérő narratívái az emberi létezés legmélyebb filozófiai dilemmáit tükrözik vissza, a sárkányos mesék ontológiai mélyén a szakralitás alapkérdése húzódik meg. A nyugati embernek a sárkányról alkotott képe valójában a saját lelkének kivetülése. A mértéktelenséget, kegyetlenséget, a közösséggel való cinikus szembefordulást szimbolizálja, rávilágítva a civilizáció egyik legősibb dilemmájára. Mert igaz ugyan, hogy az önzés, a telhetetlenség hatalmas erőket mozdít meg az emberi világban, de ha nincs a szakralitás mértékletessége, türelme, szelídsége és alázata (amelyek összefoglaló neve a szeretet), a mértéktelenség túlhajszolása végzetes tragédiába fordul. És persze nem arról van szó, hogy a Kelet emberi világa valami ősi idill forrásaiból épül, ahol nincs kísértés a közösséggel való szembefordulásra, a közösség szakrális vagyonának kirablására, végső soron a Teremtés legmélyebb világszerveződési logikájával való szakításra. Ám a Kelet mégis csak érzékel valamit az emberi létezésnek abból a legősibb rétegéből, ahol megvoltak még a kozmikus szeretet építőkockái, s az ember használta is őket. A nyugati lélek rettegése a sárkánytól valójában a saját lelke, sőt a kollektív tudattalanja mélyén tomboló szörnyeteget idézi, akit irtózatos erejű ösztönvágyai, folytonos kielégületlensége hajszol a fizikai élvezetek óceánja felé, amelybe persze a dolgok szakrális logikája szerint csak belefulladni lehet. És ezen az sem változtat, hogy az egyre nagyobb többség számára még ez is csupán illúzió marad, hiszen valóságos élvezetek helyett inkább csak élvezetpótlékok hamis világának primitív vásárlójaként végül a csillogó semmit szorongatja görcsös kétségbeesésében. (Ezért költ például lelkesen a nyomorgó, kifosztott magyar tízmilliárdokat a Való Világ emelt díjú SMS-eire és az ennek élvezetét kiteljesítő vadonatúj plazmatévére.)

A keleti sárkány hatalmas erejével az emberi közösségeket igyekszik segíteni, például éppen az élet forrását jelentő víz eljuttatásával. De vajon mit gondoljunk ezek után arról, hogy a sok ezer éves szakrális talapzatra épülő Kína éppen a Nyugat végtelen mértéktelenségének modelljét valósítja meg, amelyről a Nyugat „főkonstruktőrei” legfeljebb csak álmodtak, de megvalósítaniuk soha nem sikerült…

A Sárkány éve vajon választ adhat-e arra a döntő kérdésre, hogy akkor most a jövő melyik sárkányé lesz tulajdonképpen? A nyugati sárkány a természetet brutálisan felzabáló, az emberi lét alapfeltételeit felélő, létpusztító sárkánya győzi majd le a mértéktartó keleti sárkányt? Vagy fordítva? Hosszú távon persze ez a kérdés nem kérdés, hisz a mértéktelen nyugati sárkány az általa elpusztított világgal magát is halálra ítéli. Csak hát mint azt John Maynard Keynes (híres közgazdász) cinikus mondása óta tudjuk, „hosszú távon valamennyien meghalunk…”, ami kétségtelen tény, de addig… Addig nem egészen mindegy, hogy a sárkányok harcában milyen fejlemények következnek. A keleti filozófia egyébként éppen ezeket az éveket, a Sárkány éveit tartja a legsikeresebbeknek. A Sárkány évére a kínaiak mindig az Öt Áldás üzenetét vonatkoztatják, bízva, hogy az Öt Áldás végig, az egész évet jellemzi majd. Hogy mi az Öt Áldás? Harmónia, Erény, Bőség, Beteljesedés és Hosszú élet. Csak reménykedni tudunk, hogy az emberiséget valóban errefelé vezeti majd a 2012-es év keleti sárkánya.



Forrás: Magyar Hírlap